Rimaszombat

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Múzeumok, kiállító terek

Múzsák Háza (Petőfi Ház vagy Huszth-ház)

A házat 2006-ban a Petőfi szoborra összegyűlt adományok egy részéből, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásából újították fel. A házban állandó kiállítás működik. A Petőfi-kultusz ápolása mellett, helyet teremtettek azoknak a jeles alkotóknak, íróknak, költőknek, képzőművészeknek, tudósoknak, színművészeknek, a múzsák kiválasztottjainak, akik által a város ismertté vált, illetve akik tevékenyen hozzájárultak Rimaszombat szellemi életének a formálásához.
A házb öt helyiségében állandó kiállítás látható. Az egyik, a kis pitarban levő, ahol annak idején Petőfi megaludt, ezt a kultuszt mutatja be. Az utcai helyiségben a művészetek képviselői kaptak helyet Ferenczy Istvántól kezdve Szentpétery Józsefen át Rudnay Gyuláig, Putra Edéig, A. Tóth Sándorig. Vagyis a legjelesebbek. Alkotásaik egyike-másika, életrajzuk, portréjuk látható itt. Egy másik helyiségben az irodalmi hagyományok egy része elevenedik fel, többek közt Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Győry Dezső, Szombathy Viktor emlékét örökítették meg.
A hozzáépített házrész pitvarában két jeles színésznőnk, Blaha Lujza és Szatmári Ratkóczi Lujza kapott helyet, a leghátsó helyiség, amely közösségi terem, ismét a Petőfi-kultuszt szolgálja, középpontba állítva egy rimaszombati, elfeledett atyánkfiát, Berecz Károlyt, aki Petőfinek kor-, Eötvös Józsefnek pedig munkatársa, író, lapszerkesztő volt.

Cím: Samo Tomášikova ulica 21.

Gömör-kishonti Múzeum

A rimaszombati múzeum Szlovákia ötödik legrégebbi múzeuma. 1910-től kezdődően az 1850-ből származó egykori tüzérségi kaszárnya épületében székel. Az épület Miksa Ferenc építész alkotása, aki a Rimaszombat városában található számos középítmény tervezője. A múzeumot 1882-ben létesítették. Elsősorban a történelmi Gömör és Kishont régiókra összpontosul. 1996-tól a roma kultúra dokumentálására is, nemcsak a gömör-kishonti régióban. A gyűjteményi alapot 62832 tárgy alkotja. Rendkívül értékes a múzeum 32745 könyvet számláló történelmi könyvalapja. A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma 2005-ben 70 darab 16. századi régi kiadványt történelmi okirattá nyilvánított. Az állandó honismereti kiállítás, amely 1979-ben készült, átfogó képet ad a Gömör-kishonti régió történelmének és természetének gazdagságáról és sokrétűségéről. 2008-ban nyílt meg az Antifasiszta ellenállási mozgalom és a Szlovák Nemzeti Felkelés Gömör-Kishontban c. kiállítás. A Gömör-kishonti Múzeum évente átlagosan 13 új kiállítással várja a látogatókat. A legegyedibb és a látogatók számára legvonzóbb gyűjteményes tárgyak egyike a 21-25. uralkodói dinasztiából (időszámításunk előtt 1087–664) származó, Tasheritnetiakh nevű hölgy Abusír el-Meleku lelőhelyről származó múmiája. Ez egyike a Szlovákiában található öt egyiptomi múmiának. 1910-ben Süteő Munkácsi István földbirtokos, jogász és utazó hozta Rimaszombatba több más, egyiptomi és kis-ázsiai útjai során szerzett tárggyal együtt, s még ebben az évben a múzeumnak adományozta.

https://www.gmmuzeum.sk/

Gemersko-malohontské múzeum

Cím: Námestie M. Tompu 5., 979 01 Rimavská Sobota

e-mail: office@gmmuzeum.sk, director@gmmuzeum.sk

Telefon: 047 / 563 27 41

Nyitvatartási idő: hétfő - péntek: 8:00 - 16:00; szombat, vasárnap: 9:00 - 16:00 (április - szeptember)

Városi galéria

Cím: Hlavné námestie 5., 979 01. Rimavská Sobota

Telefon: +421475624351

e-mail: mestska.galeria.rs@gmail.com

Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig 9:00 - 17:00

http://mgrs.sk/

  • Előző
    A város kulturális intézményei
  • Következő
    Múzeumok, kiállító terek

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család